A mai magyar labdarúgás válságban van. Ez a válság viszont nem manapság kezdődött, hanem 1986. június 2.-án egy mexikói városban, Irapuatoban egy világbajnoki mérkőzésen. Ezen a meccsen 6:0-ra kapott ki Szovjetuniótól az a magyar válogatott, amely ugyanezen év márciusában 3:0 arányban magabiztosan verte meg Brazíliát. Ez volt a mindmáig utolsó világverseny, melyen részt vesz a magyar csapat. Az azóta eltelt 20 évben a magyar válogatottnak volt 18(!) kapitánya (a Manchester Unitedet eközben éppen 20 éve irányítja Sir Alex Ferguson). A legutóbbi „áldozat” Bozsik Péter volt, akit a máltai vereség után távolítottak el a kispadról. Az új szövetségi kapitány Várhidi Péter lett. Az ő megbízatása először csak egy mérkőzésre szólt (2006. november 15.-i Kanada elleni összecsapásra), ezt azonban 2006 végén meghosszabbították 2 évvel.
A mai magyar labdarúgás válságban van. Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy vajon a vezetőség jó irányba halad-e? Nézzük meg mit tud felmutatni a jelenlegi vezetés, és mit tud az előző. Kronológiai sorrendben haladva először a Dr. Bozóky Imre fémjelezte vezetőséget kell górcső alá venni. 2004 októberében újraindították a Bozsik programot, mely az utánpótlással foglalkozik. Ennek a programnak a lényege, hogy a gyerekek minél korábban ismerjék meg a sportágat és jó minőségű pályákon, magasan kvalifikált edzőktől tanulják meg a játék alapjait, lehetőleg minél közelebb a lakhelyükhöz. Ehhez a programhoz csatlakozott a 2 legnagyobb magyar vállalat (OTP és MOL) is, amelyek évente 550 millió Ft-tal támogatták ily módon a magyar utánpótlást. Emellett idehozták Lothar Mathäus-t, akinek az irányítása alatt nem jobb, de népszerűbb és gazdagabb lett a válogatott. Átlagban több néző ment ki a meccsekre, ami köszönhető annak is, hogy hazai pályán barátságos találkozó keretében fogadhattuk Brazíliát, Argentínát, valamint egy jótékonysági mérkőzés erejéig hazánkba látogatott a Real Madrid is. Külföldön is sikerült neves ellenféllel játszani, hiszen meghívást kaptunk a világ- és európai bajnok francia válogatottól egy barátságos mérkőzésre. Ezeket a találkozókat nem volt egyszerű egyeztetni, de az akkori MLSZ-nek sikerült. Támogatók egész sora kezdte pénzelni a csapatot, akik Lothar-ral együtt távoztak. Ezzel szemben a mostani vezetés igazából nem tud felmutatni jelentős előrelépést. Sőt a folyamatos pályabezárások és az a bohózat, amit a Ferencvárossal műveltek, egyre rosszabb fényt vet rájuk. Ugyanis az rendben van, hogy kizárnak egy csapatot, de akkor minden olyan csapatot ki kell zárni, amelyik hasonló problémákkal küzd, és nem kell 2 hét alatt 7 különböző döntést hozni…
A mai magyar labdarúgás válságban van. De hol veszik el a tehetség? Az ugyanis elvitathatatlan, hogy nekünk is megvannak a tehetségeink, hiszen majd minden korosztályos válogatottunk szerepel a kontinensviadalokon. A fiatalok előtt két út áll: vagy kimennek külföldre, vagy maradnak itthon. Sokan, akik kimennek külföldre sajnos mindjárt nagyot akarnak ugrani és nem nagyon férnek be a csapataikba, aminek eredményeképp szép lassan feledésbe merülnek, nemcsak kint, hanem itthon is. Általános probléma az, hogy a magyar játékos külföldön egy idény után sajnos megsérül, nem bírja az izomzata azt a fajta terhelést, melyet kint kap az edzéseken. Azoknak, akik úgy döntenek, hogy inkább itthon maradnak, jó esélyük van arra, hogy beleszürkülnek a mezőnybe és egy első osztályú középcsapatban rúgják a bőrt 35-40 éves korukig.
A mai magyar labdarúgás válságban van. De mi lehet a kiút? Különösen a máltai vereség után záporoztak az ötletek a magyar labdarúgás reformjára. Először is felvetődött az, hogy még több pénzt kell „belepumpálni” a fociba. Ezzel alapjáratban semmi probléma nem lenne, ha nem tudnánk azt, hogy így is túl sokan élnek jól ebből a sportágból. Sajnos semmi sem garantálná azt számunkra, hogy minden egyes pénzegység, amit a labdarúgásra szánunk, célba is talál.
Egy másik elképzelés szerint, mely Dr. Sárközy Tamás nevéhez fűződik, minél előbb amatőr státuszba kellene helyezni a magyar labdarúgást. A vezetőség is csak társadalmi munkában dolgozzon és a labdarúgók se kapjanak ilyen irreálisan magas fizetést. Ezt az ötletét a professzor úr már sikerre vitte egy másik sportágban, a jégkorongban. Ott is egy nagy felháborodást keltő vereség után (Ausztrália ellen kaptunk ki), kellett reformokhoz nyúlni és neki sikerült 10 év alatt 1988-1998 között felvirágoztatni a sportágat, melynek az elnöke is volt ez idő alatt.
Van egy olyan megoldási terv is, hogy még több futballakadémiát kellene építeni az országban. Szerencsére egyre több ilyen található nálunk, köztük is a leghíresebb az agárdi Sándor Károly Futballakadémia. Ez egy bentlakásos iskola ahova a gyerekek, komoly felvételi eljárás után kerülhetnek be. Itt tanulnak napi 2 edzés mellett. A szakmai gárda kifogástalan a feltételek adottak (többféle talajú pálya, felszerelés, kondi terem, kikapcsolódási lehetőségek). Ebben az elképzelésben van fantázia, és jó lenne, ha minél több ilyen születne Magyarországon, hiszen mindent az alapoknál kell elkezdeni.
A mai magyar labdarúgás válságban van. Hogy meddig, azt senki sem tudja. Talán jelent valamit, hogy nívós európai csapatokban kezdenek focizni labdarúgóink (Koman, Filkor, Huszti) és a Kispestre érkező Hemingway úr olyan szemléletet kezd meghonosítani a labdarúgásunkban, amelynek példája követendő. Addig az egyszerű (mezei) focirajongó csak bizakodhat abban, hogy egyszer újra jó lesz a focink és egyszer talán a válogatottunk is elindulhat a zenit felé…
Utolsó hozzászólók