Nyugtassatok meg, ugye nem csak én érzem a jó ízlés ellen elkövetett erőszak minősített esetének, hogy esküvőre szóló meghívót kaptam wiwen keresztül egy ismerőstől?

 

Tény, hogy az a nyüves posta drága, meg lassú, meg gyakran nem is ér célba a levél. De. Ha egyszer 20 évesen azt mondom, hogy életem hátralévő részében, 50-60 éven keresztül elkötelezem magam a Józsi mellett, lemondok a fiatalságból adódó boldog promiszkuitás éveiről, gyerekeket szülök, kötényt kötök, és megtanulok pacalt főzni férjuram legnagyobb örömére, magyarul olyan áldozatot hozok, amelyet a legtöbb korombeli fiatal nő (lány) még a legnagyobb szerelemből sem, akkor legyen már annyi stílusérzékem, hogy értékén becsülöm azt, amit a másiknak adok. A fiatalságomat. Magamat. Nem sajnálom a pénzt a postára. Vagy legalább az időt arra, hogy kikeressem az ismerősök email címét az adatlapról.

 

Ha egy ilyen fiatalon megkötendő házasság úgy indul, hogy az esküvőre szóló meghívót lekopizzák az összes iwiw ismerősnek, beleértve a Lófasz Partyszervízt, a sarki kocsmát, a Négyes-Hatos Villamost, meg a Fiatalon Házasodó Nők Klubját, akiket azért igazolt vissza az ifjú ara, hogy több ismerőse legyen, akkor nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy megmondjuk kábé mennyi idő múlva érkezik egy ilyesmi tartalmú üzenet:

 

Kedves Ismik!

 

Mindenkit, akinek valaha valami peres ügye, verekedése, stb. volt a (volt) férjemmel, meghívok tanúnak a válóperre. Az a fasz magának akarja a házat, de nem hagyom magam. Ha kell az utolsó kenyérpirítóig, wc-keféig harcolok.

 

Nem akarok túl sokáig rágódni ezen a gumicsonton, csak még időben szólok, hogy senki ne lepődjön meg, ha egy egyébként normálisnak hitt havertól wiwen keresztül kap részvétnyilvánítást. Vagy éppen halálhírt. Mondjuk egy ilyet: