Jó volt veletek. Jó volt kezdő bloggerként megtapasztalni az érdeklődést, az elismerést, az anyázást, a pozitív-negatív indulatokat, amelyeket gerjesztettem. Amikor májusban elindítottam a blogot, hosszú távra terveztem, úgy gondoltam évekbe fog telni, amíg felfedezik, hirdetik, felkapják, hivatkoznak rá.
Ehelyett pár nap alatt bérelt helyem lett a Blog.hu blogsalátában, harmadik lettem a HVG Goldenblog verseny újblog kategóriájában, az írásokat rendszeresen szemlézte a Blog.hu és az Index. Az ezres (és egyben négyezres) látogatói számot akkor léptük át, amikor hivatkozott rám a Homár, majd ez a későbbiekben már így is maradt. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy ismernek, elismernek, számolnak azzal, amit leírok, számít a véleményem - és, hogy ezzel hatással lehetek mások véleményére is. Nem szerénytelenség azt mondani, hogy a Királyrák a közéleti blogok legismertebbjei közé került.
Miért fejezem be mégis? Egyszerű. Új hozta az élet, hogy megszorultam. Anyagilag. Ezért jelenleg naponta kétszer annyit kell dolgoznom, mint májusban kellett. Mire a blogolásra kerül a sor, szellemileg egy lejárt szavatosságú, átcímkézett halkonzervre facsart citromléként éreztem magam. Ráadásul úgy érzem, finoman ugyan, de romlik a színvonal, aminek egyértelmű oka az, hogy egész egyszerűen nem jutott elég időm felkészülni a témák hátteréből, leellenőrizni, hogy amit leírok, azt normális, megbízható forrásból hallottam, vagy egyszerűen csak valami haver mondta sörözés közben viccből.
Azt gondoltam, normalizálódik majd ez a helyzet, összeszedem a havonta szükséges pénzmagot dalolva, sínre állok a két melóval, és bejáratódik a rendszer. Mostmár látom: nem fog. Ez így marad, ki tudja meddig. Sőt, egyre rosszabb lesz. Nekem pedig komolyan fel kell függesztenem néhány hobbimat, hosszú, szívós túlélésre berendezkedni, hamár egyszer úgy hozta a sors, hogy ki kell vennem a részemet a megélhetési válságból.
Két választás van előttem: vagy hosszú haláltusával, akár évekig elhúzva, folyamatosan gyengülő írásokkal nyírom ki saját gyermekemet, a Királyrákot, addig a pillanatig, amikor már csak én olvasom (és jófejségből azt hazudják a barátaim, hogy ők is), vagy egy véres szamurájkarddal lefejezem, hogy aztán, ha úgy hozza a sors, újra legyen belőle valami - talán más névvel, más dizájnnal. Eutanázia, vagy lélegeztetőgép? Szívinfarktus szex közben, vagy szenilitás és alkoholizmus? Nos, aki ismer, tudja, én az előbbiekre szavaztam mindig.
Így ér véget egy szép történet. A film végén, a stáblista helyett csak egy mondat áll: Köszönöm Nektek. És, hogy lesz-e folytatás? Meglátjuk. Talán valami elvontabb, kevésbé arconbaszós, kevésbé megmondós. Most legyen elég annyi, ami elég volt kiskamasz koromban a szüleimnek: lelépek, majd jövök.
Utolsó hozzászólók