Elöljáróban annyit szeretnék leszögezni, hogy én csípem, amikor a politikusból előjön az ember. Nem arra gondolok, amikor a Szulák showban elmeséli valaki, hogy megtalálta az igaz szerelmet, mert az még mindig nem ember, hanem az csak politikus, aki tanácsadói javaslatára nyit a bulvár felé. Nekem az tetszik, amikor kiderül, hogy az az öltönyös, Audis, ott az ország élén ugyanolyan tapló faszparaszt, mint bárki más. Éppen ezért díjaztam boldog mosollyal, amikor Fodor leosztotta a hajléktalant, hiszen Gáborunk az elmúlt húsz évben összesen nem tett ennyit azért, hogy kicsit kopjon a permanens „füvesbuzi” címke a homlokáról, amelyet egyébként Pozsonyi ,,Bucó" Ádám ragasztott rá egy korai Genyó Szívó Disztroj számban. Kóka János miniszterségének egyetlen értékelhető, vagy legalábbis magyarázható mozzanata is az volt, amikor előállt a mocsaras-békás hasonlattal.

Ezek után azt hiszem, magyaráznom sem kell, miért szimpatikus Kósa Lajos, Debrecen fenegyereke. A szememben ő (az egyik) olyan fideszes, aki annak ellenére, hogy pártja időnként próbálja megtestesíteni az élő erkölcsöt, képes embernek mutatkozni. Amitől ezen idilli kép szélén megjelentek a megszépítő időre utaló kis szépiafoltok (vagy, hogy újabb korok gyermekei is értsék: amitől a kép id-jében feltűnt a Photoshop), az a debreceni padrendelet. Debrecenben ugyanis a közterület-felügyelők reggel nyolctól este tízig ellenőrzik, hogy rendeltetésszerűen használják-e az emberek a padot. Mert például azon feküdni nem esztétikus látvány, ráadásul a fekvő ember túl sok helyet foglal.

A kálvinista Rómában tehát szépen ülni kell a padon, ráadásul enni is csak óvatosan szabad, mert ha bepiszkolódik a pad, az már rongálás. Egyébként, a szándékos közterület-rongálókat tényleg meg kell bírságolni, körülbelül annyira, amennyiből a helyreállítás és a bírságolás költségei kijönnek. De a túlszabályozott és aránytalan világban azóta nem hiszek, amióta általános iskola első osztályában egyszer rosszul sétáltam a tanítónő szerint. Meg engem egyébként se cseszegessen egy közterület-fenntartó, ha a kánikulában végigdőlök egy üres padon, sőt, urambocsá, ásványvizet öntök az arcomba.

Nyilván persze nem kell nagyon jártasnak lenni a kádárista sajtóismeretben (sorok között olvasás), hogy lássuk, ez az egész történet a csövesek ellen van. Akik Fodor szerint örülhetnek, hogy nem kapnak egy fülest. De akkor meg az álszentkedés kurvagáz. Ha hangsúlyozni akarjuk, hogy márpedig mi, itten Debrecen belvárosában nem szeretjük a koszos, bűzös, maguk alatt tömény és tartós vizelettócsát produkáló embertársainkat, mert az sérti a polgári közízlést, akkor mondjuk ki. Mert – ismervén a hazai viszonyokat – szinte borítékolható, hogy a helyi jard (aka. Debreceni Főkefe) látszatintézkedéseket fog hozni. A napi előállítandó fejkvóta elenyésző részét fogják csak kitenni a tényleg városkép-rontó népek, és nagy részét az „áhá, láttam, hogy éppen le akar dőlni a padra, fiatalember”-ek. Nomeg egyébként is sokkal költségesebb megoldás ez, mint mondjuk egy tunningolt iskolabusszal végigjárni a csövesek-lakta részeket, és arról énekelni, hogy Sopron mennyivel jobb hely lenne számukra. (South Park 11X07)