A találkozási pont a pénz és, ami ennél is destruktívabban és tartósabban hat: a gyors meggazdagodás körül van. A jövőbeli tartós fejlődés pillanatnyi haszonra váltása irányítja az országot minden szinten. Ez az az elv, amely alakítja mindennapjainkat, amely a legundorítóbb és leglogikátlanabb része a gondolkodásunknak, és amely – előbb, vagy utóbb, de – elhozza az egész nyugati világ hanyatlását. 

Ez köszön vissza akkor, amikor az egyetemi hallgatók csak puskára hagyatkozva szándékoznak megfelelni a vizsgán, nem törődve azzal, hogy a szigorlaton úgyis repülnek majd. Amikor a vállalkozó boltos olyan arckifejezéssel vágja hozzád az áruját, hogy kedved lenne felpofozni, majd sajnálkozik a tévében, hogy be kellett zárnia az üzletet, mert senki nem jár hozzá. Amikor a politikusok évek óta nem képesek rendezni a pártfinanszírozás kérdését, amikor korrumpálódnak, hagyják magukat megkenni, és aztán nem értik, hogy az emberek mégis miért fordulnak el tőlük. Amikor a maffia és a nagy cégek (mert ebben az esetben a módszer és sokszor a személyi állomány is hasonló) pártokat kennek meg, elpofátlanodnak. Aztán persze csodálkoznak, ha a politikusok számára egy idő után vállalhatatlanok lesznek a közvélemény előtt. Ki-ki vérmérséklete szerint fogalmazhat, de a lényeg ugyanaz. Levágni az arany tojást tojó tyúkot, szarért-húgyért eladni a holnapot.

Nehogy azt higgyük, hogy tudatlanság áll a vezérelv mögött. A holnap fölélésének nyertesei teljesen tisztában vannak a rendszer mibenlétével. Bajnai Gordon például eljátszva a naiv üzletembert a politikában, többször nyilatkozik a gazdasági szemlélet és kultúraváltás fontosságáról, és ebben igaza is van. Külön pikantériát az ad az egésznek, hogy ő pont attól a Wallistól jön, amely kormányváltásonként cserél ügyvezetőt, mindig az adott banda színének megfelelőt. A Wallis az a cég, amelyet az MSZP-rajongók Fideszesnek, a Fidesz-rajongók MSZP-snek hisznek, és amely nem mellesleg fényesen megél a nagypolitika megkenéséből. 

Csányiról is többször hallani, hogy szeret azzal dicsekedni, „mindkét oldalon vannak emberei.” Az eredmény: a fejlett világ egyik (ha nem a) leginkább banki profit központú bankrendszere. Amelynek kialakításában mindegyik sáros, MDF-estül, MSZP-stül, SZDSZ-estül és Fideszestül. Ez meglátta, emez meglőtte, az megfőzte, majd közösen felzabálták a holnap gyümölcseit még ma. A maffiának ugyanilyen pofátlan módon engedett és enged teret a politikai elit. Ez kialakította rosszul a szabályozást, az kiskaput teremtett, amaz dísz-vizsgálóbizottságot alapított, emez meg titkosította nyolcvan évre az eredményt. Aztán mindenki boldog, unokáink meg kaparják ki maguknak az aranyt a szarból, vagy haljanak éljen, kit érdekel.

Olajhamisítás ügyben ugyanígy mindenki sáros, aki az ország területén döntési helyzetben volt az adott időszakban. A maffia ugyanis pártfüggetlen. Ugyanúgy nem érdeke egyik oldalt preferálni a másik helyett, mint a nagy cégeknek egy adott párt mellé állnia. Mindkettőt szépen le kell kötelezni, hogy aztán egyik oldalon King Gyurcsány lehessen a pénzből Zuglóban, a másik oldalon meg depressziós munkanélkülinek maszkírozott modell panaszkodhasson a rossz életkörülményekről. 

Gergényi Péter például abban a Bács megyében volt főrendőr a kilencvenes években, ahol a helyiek, karöltve a szerb és ukrán maffiával olajat hamisítottak, háznál, utak mellett. Majd, amikor már nem érte meg, kimosták a szép nagy hordókat (vagy ki se mosták), és kezdődött a bács megyei borgyártás. Most a Fideszes maffiafőnökkel ketten utaztatnak elévült bűncselekményekből, tisztára mosott kenőpénzből, boldog nyugdíjasként.

Már most lehet sejteni, mi lesz ebből a Kármán-ügyből. A politika szépen elárul, és börtönbe juttat egy újabb keresztapát, ahogy tette Tasnádival. Eközben a pártok (az MSZP és az SZDSZ is, még ha finomabban is) próbálják majd ráhúzni a vizes lepedőt az ellenfeleikre. Kármán kap majd egy díjat, a nép meg örülni fog, hogy helyreállt az igazság. Pedig csak a hazugságés a pofátlanság mélyült el mégjobban.