Gyurcsány Ferenc az MSZP kormányértékelő rendezvényén azt kérte híveitől, támogassák őt, hogy folytatni tudja a reformokat. Vagyis, ha telefonál a közvéleménykutató, mondják már azt, hogy elégedettek a változtatással. Sőt, ha most vasárnap lenne a választás, akkor ők megint az MSZP-re szavaznának. És egyébként is: ez a létező világok legjobbika, ahol nyolc millió szavazóképes Pangloss mester nem is lehetne kevésbé elégedett.
Gyurcsány nem buta ember. Nyilván ő is tisztában van azzal, hogy a támogatást a hívei megadták neki a 2006-os választásokon, és ha úgy alakul, 2010-ben is meg fogják adni. A klasszikus elméletek szerint ugyanis valami ilyesmi a demokrácia. Azonban azzal fenyegetőzni, hogy amennyiben tovább csökkenek a népszerűségi listán, abbamaradnak a változtatások, nem elegáns. A kormány, a parlament ugyanis a választók beosztottjai. A tárcavezetőknek szolgálniuk kell úgy, hogy az az ország számára előnyös legyen. Nevük is ezt mutatja: miniszter. A segédmunkás sem mondja azt, hogyha csúnyán néz rá a főnök, akkor nem keveri tovább a maltert, de a fizetését azért még felveszi. Elmehet, lemondhat, eltűnhet a színről, de hivatalban maradva megtagadni a szolgálatot… Na ez az, amit nem tehet meg.
Az átalakításokkal ugyanis nem az a legnagyobb baj, hogy nincs társadalmi elfogadottságuk. A népszerűségvesztés nem csak annak köszönhető, hogy csökkentek a reálbérek. Az igazi probléma az, hogy az intézkedések közül a legtöbb csak bevételnövelő gazdasági megszorítás, a tartós növekedést biztosító nagy (igazi) reformok meg percpolitikai csatározások áldozatává válik. Még a koalíción belül is. Erről akkor is kell beszélni, ha vannak olyan eredmények, amelyekre tényleg méltán lehet büszke a kormány. A reformlendület nem azt jelenti, hogy én eldöntöm, hogy jó neked, te meg elfogadod. Azt jelenti, hogy egyeztetek a szakmával, megnézem a külföldi példát, és ezek alapján döntök. Ez nem egyenlő az érdeksérelem-kerülő gyáva politikával, hanem a vezetési gyakorlatban teljesen bevett tudásösszeadás és nem utolsó sorban felelősségmegosztás. Ha már a népszerűségi mutatóknál tartunk.
A melós akkor is lázadni fog, ha hosszú távon érdeke, amit csinálunk. A G8 csúccsal egy időben például rengeteg jólétben élő skandináv anarchista tombol az utcákon. Amíg szólás-, és véleménynyilvánítási szabadság van, ezzel együtt kell élni. Azonban a nem feltétlenül tudatlan, de sokszor inkább érzelmei által befolyásolt tömeget nem szabad egy kalap alá venni a bíráló szakértőkkel, akik esetleg egy-egy szakmai szervezet élén már akkor az egészségügyi szakpolitika kérdéseivel foglalkoztak, amikor Horváth Ágnes még csak az anatómiát seggelte.
Az MSZP-nek és a kormánynak ugyanis nem a Fidesz a fő ellenfele hosszú távon. Ha be akarják zárni lipótot, a Fidesz annyira képes, hogy kiad egy nyilatkozatot a szcientológiáról. Ha a minisztériumi feladatok tisztázásának kérdése kerül napirendre, a legnagyobb ellenzéki párt nem azt mondja, hogy már sokkal régebben és alaposabban neki kellett volna állni, hanem hogy egy volt miniszter (László Csaba) vezeti. Ha az ország elégedetlen, az ellenzéktől csak annyi telik, hogy a Szíjjártó Péter vezette válságstáb kiad egy közleményt a plebejus politikáról. Esetleg az új többségről. Olyan fogalmakról, amelyek nemhogy az egyszerű választópolgár számára nem érthetőek, hanem talán még maga Bayer Zsolt is csak pislog nagyokat, hogy mit is akart mondani a főnök.
A hosszú és ciklusokon átívelő népszerűségvesztéshez az fog vezetni a kormánypártok részéről, ha szembehelyezkednek a szakmával. Ha úgy viselkednek, ahogy egyébként a Fidesz nemegyszer, amikor nyeregben érezte magát.
Az ide-oda szavazó akciónyugdíjasok szarnak a reformra, a vizitdíjra, azt se tudják, mi az a GDP. Őket bőven elég úgy megnyerni, ha Nyakó István időnként mond valami sületlenséget a Fideszről. A politika iránt nem fogékony kölköknek elég, ha a Fiatal Baloldal készít egy animációt. A véleményformálókkal való szembehelyezkedés azonban tartós népszerűségvesztéshez fog vezetni.
Nem bíztatásra van szükség. Nem is ,,apostolokra és hírvivőkre". Józan szakpolitika és párbeszéd kell ide, kedves miniszterelnök úr, kedves Feri.
Utolsó hozzászólók