Nos, srácok, most egy kicsit mélyebbre ásunk a világ nyolc vezető nagyhatalmát képviselő hölgyek-urak hátsójában. Lássuk hát, miről is tárgyaltak és állapodtak meg eddig ezek a nagyszerű emberek. Olyan fantasztikus előrelépések történtek ugyanis, hogy ha ezt tudná, egymás karjaiba borulna az index Rudolf Rockere és Puzsér Róbert. Együtt járnák el a kacsatáncot, magasztalva a globalizációt.
 
A Királyrák tudósítója, Hónalj Irma a helyszínről, George Dubya Bush orrlyukából jelentkezik. Halló, Irma, hallasz minket?

Igen, jó a vétel, Budapest. Nos a találkozó legnagyobb eredménye kétségtelenül az, hogy házigazdám, Bush és a többiek házigazdája, Merkel úgy összemelegedett, mint Csernobil környéke a robbanás után. Az egész úgy kezdődött, hogy Merkel kijelentette: ,,Európa céljait nem lehet elfogadtatni a világ egészé.. hopp, egészével" és hamiskásan kacsintott az épp bóbiskoló Bushra, aki látszólag nem értette, miről van szó és zavartan pislogott Blair kisasszonyra. ,,Nem akar megszopatni a szuka" - fordította Merkel szavait texasi kovbojnyelvre Blair. ,,Áhá!" - szusszant Bush, ám lelke mélyén azon gondolkodott, hogy miért használta Tony a bloody kifejezést, hiszen az egészen mást jelent.

Michaëlle Jean, a kanadai kormányzó remek helyzetfelismerő készséggel emelte fel fejét a Sárközyvel folytatott römi játszmából: „Na, mit írjak alá, gyerekek? Mennék már dolgomra, úgy kinyalnám azt a kis thai kurvát a hotelben ugyanis.” Ám meglátván Bush arckifejezését, katatón állapotban rogyott vissza a székre. Nem először a tárgyalások folyamán, és reméljük, nem is utoljára. 

Ekkor Bush mélyen Merkel szemébe nézett, majd tekintete egyre lejjebb és lejjebb vándorolt. Végül megállt a tanácsadói által írt papíron, mely az amerikai elnök előtt hevert. Ám aztán mégis a szabad beszédet választotta. „Nagy vággyal.. öö.. – kezdte beszédét – szóval, ha lejár ez a kiótói szarság, akkor aláírhatnánk valami másik darab papírt ezúttal mi is, illetve megígérem, mert akkor már nem én leszek az elnök.” Majd hirtelen elakadt a hangja, észrevette ugyanis, hogy lába az asztal alatt nem Merkel, hanem Blair feszes angol nadrágján kutat a genitáliák felé. „Nálunk, Texasban a lányok szoknyát hordanak” – próbált mentegetőzni, ám úgy tűnt Blairt nem zavarta a félreértés. Merkelt sem.

„Apropó, ezt a Kiotót bombáztuk le a vietnami háborúban?” – fordult Bush a japán tárgyalópartner felé, aki kezdte magát kényelmetlenül érezni, és nem csak azért, mert az asztal alatt olvasott manga képregényében éppen egy polip látott neki egy hatéves-forma lánynak, hanem azért is, mert a felesége által ráparancsolt bondage-alsónemű kegyetlenül szorította. „De hiába, ha egyszer csak így tudok elélvezni, hiszen japán vagyok. Amúgy meg ki nem szarja le, mit bombáztak le, a lényeg, hogy a Sony megszorongatja a Microsoftot.” – gondolta és válaszolt félhangosan. 

„Haladjunk már gyerekek, ma még Európa felé kell fordítanom a rakétákat, nem érek én erre rá!” – szólalt fel indulatosan Putyin. – „Majd lenyilatkozzuk, hogy közeledtek az álláspontok, meg aláírunk valami szart. Barroso (az EB elnöke, aki szintén jelen volt) majd mond valami okosat, rá még hallgatnak valamennyire ezek a hülyegyerekek itt a kapu előtt, akiket szétvernek a rendőrök.”

„És a számszerűsíthető eredmények?”- kérdezte bátortalanul Sárközy. „Új fiú, kussolsz!” – horkant fel a másik hét. 

„És ha én nyilatkoznék Barroso helyett? Engem is szeretnek!” – bocsátotta szavazásra a kérdést az öntudatos kanadai képviselő, amelyet aztán 5-2 arányban (Bush rossz gombot nyomott véletlenül) leszavaztak azzal az indoklással, hogy, idézem: „Te pszeudo-francia suttyó, téged senki sem ismer. A nevedet még a Word is aláhúzza.”

A további eseményekről, valamint a G8-at záró medencepartiról, kokainozásról következő jelentkezésben számolok be. Remélem, nem szippantanak fel engem. Önök Hónalj Irmát hallották az Egyesült Államok elnökének orrlyukából, stúdió.