Bár jelenleg is tart az év 2. vagy 3. számú kerékpárviadala (ezen szeretnek vitatkozni az olaszok a spanyolokkal), de mégsem ettől hangos a világsajtó, hanem attól, hogy egymás után vallják be a „régi nagyok”, hogy bizony rendesen kokszoltak. Erik Zabel, aki jelenleg is az olasz Milram csapat kerekese, például bejelentette: „a 90-es években doppingoltam”. Csapata ennek ellenére kiáll mellette és közölték, hogy idén nyugodtan versenyezhet náluk, és az év végén ülnek csak le megbeszélni, hogy kitöltheti-e a 2008 végéig esedékes szerződését.
A másik nagy vihart keltett bejelentés Bjarne Riis nevéhez fűződik, aki mindenki nagy meglepetésére így kezdte múlt szombati sajtótájékoztatóját, idézem:
„Elismerem, szedtem doppingszereket. EPO-t használtam. Saját elhatározásból vásároltam, és én adtam be magamnak. Teljesen hétköznapi dolog volt ez kerékpárosként. Büszke vagyok az eredményeimre, még ha nem is teljesen becsületes módon értem el őket. Immár minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy helyes útra tereljem a sportágat.”A legszebb az egészben az, hogy Riis jelenleg az egyik legsikeresebb kerékpárcsapatnak, a CSC-nek a csapatvezetője.
Tour de Dope
Van a WADA-nak (World Anti-Doping Agency) egy olyan rendelkezése, hogy nem vonható felelősségre az a sportoló, aki több, mint 8 évvel ezelőtt követte el a
szabálysértést, tehát Riis továbbra is Tour de France győztesnek vallhatja magát, ugyanis e sikerét még 1996-ban érte el. Abban biztosak lehetünk, hogy a Riis-ügynek még lesz folytatása, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint két nyilatkozat a közelmúltból. Az egyiket a Nemzetközi Kerékpáros Unió (UCI) vezetői tették, melyben arra kérik a dán ex-kerekest, hogy önként adja vissza a Tour győzelemért kapott sárga trikót. A másikat Christian Prudhomme, a Tour de France versenyigazgatója tette, aki csak ennyit mondott: „Szerintem Riis-nek ki kellene vonulnia a sportágból”.Hogy ennek mi lesz a vége? Jelenleg senki sem tudja, de Riis jellemét ismerve szerintem önként vissza fogja adni a sárga trikót. Van egy másik böszme nagy kérdőjel is az egész ügyben. Ő nem más, mint Jan Ullrich. A versenyt 1997-ben megnyerő kerekes egyelőre nem nyilatkozik, csak ügyvédein keresztül tagad. Ugyanis Ullrich korábbi masszőrje, a belga Jef d’Hont kijelentette: „Én magam adtam, be az EPO-t a felkarjába. Nem tudom, hogy akart-e doppingolni, vagy sem, de megtette, mint mindenki más akkor. Jobb lenne, ha ő is bevallaná, ugyanis megkönnyebbülne a beismerés után”.
Nos, az előbb említett WADA-szabály miatt Ullrich-tól sem vehetnék el a sárga trikót, szóval az ő bejelentésének sem lenne semmiféle következménye. Állítólag van ugyan egy olyan elképzelés a Nemzetközi Kerékpár Szövetségen belül, hogy, a korábban tisztátalan eszközökkel megnyert Tour-ok eredményeit módosítsák, s utólag nyerje az a kerekes a viadalt, aki nem doppingolt. Ez magunk között szólva azért nagy baromság, mert legalább 30-40 helyet kellene visszamenni ahhoz, hogy tiszta kerekest találjunk, tehát ez a fajta szankció soha az életben nem fog beteljesülni.
Ullrich azonban inkább próbálja életben tartani a mítoszt. Azt a mítoszt mely bennem is élt gyermekkoromban, mikor olvastam a Nemzeti Sport hasábjain a Tour tudósításokat, s tátott szájjal bámultam, hogy mit vittek véghez ezek az emberek a
3 hetes körverseny alatt. Bár kimondva-kimondatlanul mindenki tudta, hogy ehhez az emberfeletti eredményhez szükség van teljesítménynövelő szerekre, titkon mégis azt reméltem, hogy ez nem igaz, s tényleg elég hozzá a kitartó edzés. Kerékpáros berkekben állítólag tartja magát az a mondás, mely szerint tisztán nem lehet versenyt nyerni, főleg nem körversenyt.
Az utolsó nagy talány a hétszeres Tour győztes Lance Armstrong. Őróla tudni kell, hogy soha nem vallotta be, hogy doppingolt volna és soha nem kapták rajta tényleges doppingoláson. Róla álljon itt néhány tény egymás után kommentár nélkül:
Armstrong mindvégig kiáll orvosa, a csak „EPO-doktorként” elhíresült Michele Ferrari mellett. Az egyik legnagyobb francia lap, a L’Equipe, a mai napig állítja, hogy az amerikai első Tour győzelme alkalmával doppingolt, csak a kaliforniai egyetemek 
annyival a világ előtt jártak, hogy csak 1 évvel később tudták kimutatni Armstrong vizeletéből ezt a tényt (szerintük ő is EPO-t használt).
Lance erre csak annyit mondott könnyes szemmel a kamerába, hogy soha nem doppingolt, azt viszont nem tagadta, hogy a rákkezelése alatt kapott EPO-t, de 3 évvel korábban.
Érdekes mindenesetre, mint ahogy a további bulvárhírek is azok a mi amcsi hősünkről. Gyerekkorában a szadista apja evezőlapáttal verte. Hererákját legyőzve nyert 7 francia körversenyt. Egy év alatt több mint 100 millió dollár folyt be a nevével fémjelzett rákellenes alapítványba.
Legalizáljuk a doppingolást?
Véleményünk szerint az egyetlen járható út ez lenne. Az embereket ugyanis nem az érdekli, hogy ki tud szabályos körülmények között 10 másodpercet futni 100-on, hanem az, ha valaki világcsúcsot dönt. És hogy közben odaveszik a sportág becsülete? Ugyanmár, milyen becsület?
Nos ez a helyzet dopping-fronton. Ja, egyébként a jelenleg is tartó a Giro d’Italia-n az összetettben az olasz Danilo Di Luca vezet. Minden bizonnyal meg is nyeri a körversenyt. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy a győzelmét elhomályosítja majd 3 betű. Ez a 3 betű pedig nem más, mint az EPO…
Utolsó hozzászólók