A Demokrácia Rt. blogján felmerült az egyházalapítás gondolata, a hülyék kifosztásának céljából. Alapvetően üzletileg sikeres lehet egy ilyen modell, azonban az egyház-piac olyan ma hazánkban, mint a mobiltelefon-piac. Telített. Ugyan egymástól és a nagyoktól még sikerül előfizetőket ügyfeleket hódítaniuk a kisebb, rugalmasabb egyházaknak, sőt olyan is van, aki két sim kártyával szektás bibliával is rendelkezik, és mindig éppen oda húz, ahol alacsonyabb a percdíj bűnadó. De újak már nem nagyon lépnek be a rendszerbe, azaz, ha mégis, akkor sem olyan mértékben, hogy rentábilis legyen egy új egyház beindítása. Ráadásul a pórnép kiforgatására szakosodott konkurencia erős kartellt alkot a többivel, és nem hagy teret az új belépőnek, vagy ha mégis, még az a kevés pénz is, amit az új hívek hoznak, védelmi pénzre megy el.

 

Jobb ötletem támadt. Alapítsunk az egyházak áldozatait segítő alapítványt! Úgyis divatos manapság összemosni (és ezáltal akaratlanul is részben legitimálni) a szektákat a több ezer éves egyházakkal. Akkor pont mi ne húzzunk ebből hasznot?  Ajánljuk fel segítségünket kiugrani akaró, de nem tudó szcientológusoknak, sátánista-drogos kölkök elkeseredett szüleinek, házasodni akaró katolikus papoknak! Jópénzért Támogatásért cserébe. Elvégre mi az a kis pénz egy clearing árához képest?

 

Alapítványi arcunk lehetne az underground körökben méltán híres és elismert Pajor „Pondró” Tamás. Persze, ő volt az, aki azzal sokkolta a művészvilágot, hogy belépett dajdajozni Németh Sándorhoz, elhagyta, és aprópénzre váltotta a múltját a szektáért. Na és? Majd most megteszi még egyszer. Értünk. Mi meg megtesszük érte. Együtt egymásért. Ha meg nem akarja megtenni, majd kap ingyen egy láda olcsó, fekete hajfestéket.

 

Aztán biztosan találunk valami kis sátánista fattyat, aki meg majd eljátssza, hogy mennyire nagy bajban van (Segíts, segíts! A sátánizmus nem halálos betegség!), és mi látványosan, egy valóságshow keretében „normális” Tokio Hotel-rajongó tinit faragunk belőle, hogy csak úgy dől hozzánk az egyszázalék. Már ki is néztem egy kedves kis kéjlakot a Svábhegyen.

 

Ha már kellő számú droidot fel tudunk mutatni, aki a mi segítségünkkel lépett ki, akkor jönnek a cégek, amelyek majd úgy akarják növelni piaci részesedésüket, hogy ráírják nagy betűkkel a szar termékükre, hogy annak árából egy forint minket illet. Persze nem írhatja majd minden gyütt-ment cég a csomagolásra a mi nevünket, csak azok, akik sokat fizetnek. Itt már mindenkinek megvan a szerepe, csak arra várnak, hogy belépjünk az alapítvány-piacra.

 

Egy dologra kell vigyázni, hogy azért néhanapján saját magunkon és a promóción kívül másra is költsünk. Mondjuk fizessünk hébe-hóba egy ügyvédet a szcik ellen, vagy ilyesmi, hogy aztán, ha felelősségre akarnak vonni, mondhassuk nagy arccal a következőket: de mi segítettünk (is).